ÜGYFÉL BESOROLÁSA

Bevezetés

A Pénzügyi Eszközök Piacaira vonatkozó irányelv (Markets in Financial Instruments Directive, MiFID) Európai Uniós megvalósítását követve, valamint a Befektetési Szolgáltatásokról, Tevékenységekről és Piaci Szabályozásokról szóló 2007-ben Cipruson érvénybe lépett törvényeknek (törvényi határozat: 144(I)/2007) megfelelően a Tadawul FX Limited (engedélyszám: CIF 103/09), - a továbbiakban a „Cég” - Ügyfeleit a következő három kategória valamelyikébe köteles sorolni: lakossági ügyfél, szakmai ügyfél vagy elfogadható partner.

Amikor tehát a Cég megvizsgálja a számlanyitási kérelmeket, akkor a leendő ügyfeleket a fenti kategóriák valamelyikébe fogja sorolni az illető ügyfél által adott információk alapján.

Kategóriák

  1. A „Lakossági Ügyfél” olyan ügyfél, aki nem tartozik sem a szakmai ügyfél, sem pedig az elfogadható partner kategóriába.
  2. A „Szakmai Ügyfél” olyan ügyfél, aki tapasztalatai, ismerete és szaktudása révén képes önálló befektetési döntéseket hozni és megfelelően fel tudja mérni azokat a kockázatokat, melyeknek kiteszi magát. Ahhoz, hogy valakit szakmai ügyfélnek tekintsenek az alábbi feltételek közül legalább egynek meg kell felelnie:
    1. Azok a jogi személyek, akiknek a pénzügyi piacokon való működésükhöz engedélyre és szabályozásra van szükségük. Az alábbi lista magába foglalja mindazokat a jogi személyeket, melyek az említett jogi személyek minden jellemző tevékenységét folytatják: az olyan jogi személyeket, melyek működését a fenti Irányelv alapján valamely Tagállam engedélyezte, az olyan jogi személyeket, melyek működését egy Tagállam engedélyezte vagy szabályozta, de a fenti Irányelvekkel való összehangolás nélkül és az olyan jogi személyeket, melyek működését nem Tagállam engedélyezte vagy szabályozta:
      a. Hitelintézetek;
      b. Befektetési cégek;
      c. Egyéb engedélyezett vagy szabályozott működésű pénzügyi intézmények;
      d. Biztosító Társaságok;
      e. Kollektív Befektetési Tervek, és az ilyen terveket kezelő cégek;
      f. Nyugdíjalapok, és az ilyen alapokat kezelő cégek;
      g. Árutőzsdei cikkek és árutőzsdei származékok kereskedésével foglalkozók;
      h. Helyi fiókok;
      i. Egyéb Intézményi Befektetők (úgymint portfolió befektetéssel foglalkozó cégek).
    2. Nagymértékű kötelezettségvállalás, mely céges szinten az alábbi mennyiségi követelmények közül kettőnek megfelel:
      a. eredménykimutatás végösszege: 20,000,000 EUR
      b. nettó forgalom : 40,000,000 EUR
      c. saját tőke: 2,000,000 EUR
    3. Az államadósságot kezelő országos és területi önkormányzatok, testületi szervek, központi bankok, nemzetközi és nemzetek feletti intézmények, úgymint a Világbank, az IMF (International Monetary Fund), az ECB (European Central Bank), az EIB (European Investment Bank) és más nemzetközi szervezetek.
    4. Más intézményi befektetők, melyek fő tevékenységét a pénzügyi eszközökbe való befektetés jelenti, ideértve azon jogi személyeket, melyek elkötelezik magukat a vagyon vagy a költségviselési tranzakciók biztosításának.
    5. Szakmai ügyfélként azok az ügyfelek kezelhetőek, akik ezt kérik, és akiknek kérelmét a Cég jóváhagyja. (Kérjük, olvassa el az „Egyéb Osztályba Sorolási Kérelemre” vonatkozó bekezdést.) A fent említett (1-4 pontba tartozó) jogi személyek minden befektetési szolgáltatás, tevékenység és pénzügyi instrumentum szempontjából szakembernek számítanak. Az 5. pontban említett ügyfelek vagy általános értelemben véve tekinthetőek szakembernek, vagy egy bizonyos befektetési szolgáltatás, tranzakció, tranzakció típus vagy termék igénybevételének idejére.

      A szakmai ügyfelek kötelessége, hogy értesítsék a Céget azokról a változásokról, melyek kategorizálásukat befolyásolhatják. Amennyiben a Cég tudomására jut, hogy az ügyfél már nem felel meg azoknak a feltételeknek, melyek alapján eredetileg eleget tett a professzionális kategória kívánalmainak, a Cég meg fogja tenni a megfelelő lépéseket.
  3. Az „Elfogadható Partner” kategóriába azok az alábbi jogi személyek tartoznak, melyek számára egy befektetési cég az ügyfelek nevében elfogadja és továbbítja a megbízásokat, és/vagy végrehajtja a megbízásokat illetve saját nevében folytat kereskedést. Ezek a jogi személyek: Ciprusi Befektetési Cég / Görög Befektetési Cég, más befektetési cégek, hitelintézmények, biztosító társaságok, UCITS (Undertakings for Collective Investment in Transferable Securities), s az azokat működtető cégek, portfolió befektetési cégek, nyugdíjintézetek és az azokat működtető cégek, valamint az egyéb, bármely Tagállam által engedélyezett, illetve vagy a Közösségi jogrend, vagy az adott Tagállam nemzeti jogrendje szerint szabályozott működésű pénzügyi intézmény. Ide tartoznak azok a vállalkozások is, melyek a (k) és (l) paragrafusok, valamint a (3) szakasz (2) cikkelyének értelmében mentesek a Befektetési Szolgáltatásokról, Tevékenységekről és Piaci Szabályozásokról szóló 2007-es törvény alól (törvényi határozat: 144(I)/2007), továbbá a nemzeti kormányok és a hozzájuk tartozó hivatalok, ideértve az államadóssággal foglalkozó közszerveket, központi bankokat és nemzetek feletti szervezeteket.
Egyéb Osztályba Sorolási Kérelem
  1. A Lakossági Ügyfélnek jogában áll, hogy kérelmezze a Szakmai Ügyfél kategóriába való átsorolást, de ebben az esetben az illető alacsonyabb anyagi védelemben részesül. A Cég nem köteles más besorolásban kezelni az ügyeit.

    Vizsgálatok és Feltételek
    A Cég számára megengedhető, hogy bármely lakossági ügyfelet szakmai ügyfélként kezelje, feltéve, ha a fent leírt feltételek és az alább következő eljárások teljesülnek. A standard üzletrend által kínált védelemről való lemondás csak akkor kerül elfogadásra, ha a Cég elvégezte az ügyfél szakértelmére, tapasztalatára és ismereteire vonatkozó megfelelő felmérést, s ha ez a felmérés (a tervezett tranzakciók vagy szolgáltatások fényében) elfogadható módon szavatolja, hogy az ügyfél képes saját befektetési döntéseket hozni és tisztában van az ezzel járó kockázattal.

    A pénzügyi területen érvényes Irányelv értelmében engedélyezett jogi intézmények ügyvezetői és igazgatói esetében végzett alkalmassági vizsgálat jó példáját adja annak, hogy milyen lehet a szakértelem és az ismeretek felmérése. Kisebb jogi személyek esetében a fenti vizsgálatnak alávetett személynek olyan illetőnek kell lennie, aki felhatalmazott arra, hogy a jogi személy nevében tranzakciókat hajtson végre.

    A fenti felmérés során a vizsgált személynek az alábbi feltételek közül minimum kettőnek meg kell felelnie:

    a. a releváns piacon az előző négy negyedévben az ügyfél jelentős méretű tranzakciókat hajtott végre, negyedévenként átlagosan 10 tranzakció gyakorisággal,
    b. az ügyfél pénzügyi eszközeit tartalmazó portfolió, mely magába foglalja a készpénzletéteket és a pénzügyi instrumentumokat, meghaladja az 500 000 Eurót,
    c. az ügyfél jelenleg, vagy korábban legalább egy éven át szakmabeliként dolgozott a pénzügyi szektorban, s pozíciója megkívánta a jelenleg tervezett tranzakciók vagy szolgáltatások terén való jártasságot.

    Eljárás
    A lakossági ügyfél csak akkor kérheti a fenti, részletes szabályzattól való eltekintést, ha pontosan követik az alábbi eljárást:

    a. a Cég felé írásbeli nyilatkozatot tesznek, melyben kijelentik, hogy vagy általános értelemben véve, vagy egy bizonyos befektetési szolgáltatás, tranzakció, tranzakció típus vagy termék igénybevételének idejére szakmai ügyfélként kívánnak szerepelni,
    b. a Cég világosan érthető, írásos figyelmeztetésben értesíti őket arról, hogy ezáltal milyen védelmet és milyen befektetői kompenzációs jogokat veszíthetnek el,
    c. a kérelmező ügyfélnek a szerződésen kívül, egy másik dokumentumban írásos nyilatkozatot kell tennie arról, hogy tisztában van az adott védelem elvesztésével járó következményekkel és azokat elfogadja,
    d. mielőtt a Cég elfogadná a lemondó nyilatkozatot, minden kellő lépést meg kell tennie ahhoz, hogy meggyőződjön arról, hogy a szakmai ügyfél kategóriába való átsorolást kérő ügyfél megfelel a fenti vizsgálatoknak és feltételeknek.

  2. A Szakmai Ügyfélnek jogában áll, a Lakossági Ügyfél kategóriába való átsorolását kérni, amennyiben vagyonát nagyobb mértékű védelemben szeretné részesíteni.

    A szakmai ügyfélként számon tartott ügyfél saját felelőssége, hogy magasabb szintű védelmet kérjen, amennyiben úgy érzi, hogy nem képes a jelentkező kockázat megfelelő felmérésére vagy kezelésére. A magasabb szintű védelem akkor lép érvénybe, amikor a szakmai ügyfélnek tekintett ügyfél írásos egyezményt köt a Céggel, miszerint a vonatkozó üzletrend értelmében a továbbiakban nem tekintik szakmabelinek. Az ilyen jellegű egyezmény konkrétan meghatározza, hogy mindez egy vagy több szolgáltatásra vagy tranzakcióra, illetve egy vagy több típusú termékre vagy tranzakcióra vonatkozik-e.

  3. Az Elfogadható Partnernek jogában áll, hogy vagyona magasabb szintű védelme érdekében kérje a Szakmai Ügyfél, vagy a Lakossági Ügyfél kategóriába való átsorolását. A Törvény értelmében a Cég nem kötelezhető arra, hogy továbbra is ennek megfelelően foglalkozzon az ügyféllel.