AZ ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG ELVÉNEK ÖSSZEFOGLALÁSA

Bevezetés

A Tadawul FX Limited (a továbbiakban “a Cég”) egy Befektetési Cég, amelynek működését a Cyprus Securities and Exchange Commission (Ciprusi Értékpapír és Tőzsdei Felügyelet) (engedélyszám: CIF 103/09) felügyeli és szabályozza. Követve a Markets in Financial Instruments Directive (Pénzügyi Eszközök Piacaira vonatkozó irányelv, röviden MiFID) Európai Unióra érvényes előírásait, és azoknak a ciprusi jogba való átültetésének, valamint a Befektetési Szolgáltatásokról, Tevékenységekről és Piaci Szabályozásokról szóló 2007-ben érvénybe lépett törvények (törvényi határozat: 144(I)/2007) alapján a Cégnek kötelessége, hogy meglévő és leendő ügyfelei számára biztosítsa az Összeférhetetlenség elvének összefoglalását (a továbbiakban „Elv”).

A fenti törvényhozások értelmében a Cég kötelessége, hogy minden ésszerű lépést megtegyen az összeférhetetlenségek észlelésére és elkerülésére. A Cég elkötelezi magát a becsületes, méltányos és szakszerű működés mellett, és ügyfelei legjobb érdekeinek szem előtt tartásával intézkedik, valamint különösen ügyel arra, hogy a fenti törvénycikkelyekben meghatározott alapelveknek mindenben megfeleljen, amikor befektetési és egyéb, annak alárendelt szolgáltatásait nyújtja.

Cél

Az Elv célja, hogy meghatározza és megelőzze az összeférhetetlenségekből származó konfliktusokat, melyek a Cég és ügyfelei, illetve két ügyfél között keletkezhetnek. Ennek értelmében összeférhetetlenségre vonatkozó elvet alkalmazunk, melyben lefektetjük azokat az elveket, gyakorlatot és ellenőrző szabályzatokat, melyek segítségével a konfliktusok elkerülhetőek. Ez az összefoglaló dokumentum összegzi, hogy a Cég miként közelíti meg az összeférhetetlenségek azonosításának és kezelésének kérdését.

Hatáskör

Az Elv vonatkozik a Cég minden igazgatójára, alkalmazottjára, valamint az ahhoz közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó egyéb személyekre (a továbbiakban „kapcsolódó személyek”) és minden ügyféllel kapcsolatos, minden típusú kölcsönhatásra.

Az összeférhetetlenségek azonosítása

Annak céljából, hogy a befektetési és az egyéb, alárendelt szolgáltatások során felmerülő összeférhetetlenségek típusai és azok kombinációi meghatározhatóak legyenek, s mivel ezek fennállása árthat az ügyfél érdekeinek, a Cég figyelembe veszi, hogy a Cég, vagy az illető magánszemély helyzete megfelel-e az alább felsoroltak valamelyikének. Ez következhet a befektetési, vagy egyéb alárendelt/járulékos szolgáltatások nyújtásából, vagy befektetési tevékenységből, vagy egyéb esetekből:

1. A Cég vagy kapcsolódó személy feltehetően az ügyfél kárán igyekszik pénzügyi nyereséghez jutni, vagy elkerülni a pénzügyi veszteséget;
2. A Cégnek vagy kapcsolódó személynek az ügyfél számára nyújtott szolgáltatás, vagy az ügyfél nevében végrehajtott tranzakció végeredményéhez az ügyfél érdekeivel ellentétes érdeke fűződik;
3. A Céget vagy kapcsolódó személyt pénzügyi vagy egyéb ösztönző tényezők arra késztetik, hogy a meglévő ügyfél érdekeinek hátrányára másik ügyfél, vagy ügyfélcsoport érdekeit részesítse előnyben;
4. A Cég vagy kapcsolódó személy ugyanazzal az üzlettel foglalkozik, mint az ügyfél;
5. A Cég vagy kapcsolódó személy az ügyfélen kívül, más személytől is elfogad, vagy el fog fogadni az ügyfél számára nyújtott szolgáltatással kapcsolatos megvesztegető jellegű előnyt, mely lehet pénz, áru vagy valamilyen szolgáltatás, mely eltér az adott szolgáltatás szabályos ellenszolgáltatásától.

Az összeférhetetlenségek kezelésére vonatkozó eljárások és ellenőrzések

Általános értelemben, a Cég által követendő eljárások és ellenőrzések, amelyek célja az összeférhetetlenségek kezelése, az alábbi intézkedéseket tartalmazzák:

1. Hatékony eljárások, megelőzve vagy szabályozva a kapcsolódó személyek közötti információcserét az olyan tevékenységek terén, melyek magukban hordozzák az összeférhetetlenség kockázatát, s mely esetekben az adott információcsere egy, vagy több ügyfél érdekeit is sértheti;
2. Azon érintett személyek különálló ellenőrzése, akiknek fő tevékenységeik közé tartozik olyan ügyfelek képviselete, vagy olyan ügyfelek felé nyújtanak szolgáltatásokat, akikkel kapcsolatban érdek-összeütközés lehetséges, vagy akik más érdekeket képviselnek, ideértve a Cég érdekeit is;
3. Egy adott fő tevékenységet végző, kapcsolódó személy díjazása, és egy másik kapcsolódó személy díjazása vagy az általa generált bevétel közötti közvetlen kapcsolat kizárása, amennyiben az adott tevékenységek között összeférhetetlenség léphet fel;
4. Intézkedések, melyek megelőzik, vagy korlátozzák, hogy bármely személy nem megfelelő befolyást gyakoroljon a felett, ahogy egy kapcsolódó személy egy befektetést vagy egyéb, járulékos szolgáltatást, vagy tevékenységet végez;
5. Olyan intézkedések, melyek megelőzik, vagy szabályozzák, hogy egy kapcsolódó személy különböző befektetésekben, járulékos szolgáltatásokban vagy tevékenységekben egyidejűleg, vagy folyamatosan érdekelt legyen, amennyiben ez az érdekeltség hátrányosan hathat az összeférhetetlenség megfelelő kezelésére. Az alábbi intézkedések tartoznak ide:
a. Egy „szükséges tudni” eljárás, mely a Csoporton belül szabályozza a bizalmas, vagy belső információk terjesztését.
b. Nehezen leküzdhető akadályok, melyek cégünkön belül korlátozzák a bizalmas, vagy belső információk áramlását, valamint a részlegek fizikai elkülönítése.
c. Az elektronikus adatokhoz való hozzáférést szabályozó eljárások.
d. Azon kötelességek szétválasztása, melyek összeférhetetlenségeket okozhatnak, amennyiben ugyanaz a személy végezné azokat.
e. Személyes számlaügyletre vonatkozó követelmények a kapcsolódó személy saját befektetéseivel kapcsolatosan.
f. Ajándékok és előnyök elfogadását tartalmazó napló, melyben bizonyos előnyök kérelmezése, azok felkínálása, illetve elfogadása kerül bejegyzésre.
g. A külső üzleti érdekek és a Cég tisztviselőit és alkalmazottait illető belső érdekek közötti ellentét kialakulásának megtiltása, amennyiben ehhez nincs testületi hozzájárulás.
h. Külön eljárás kidolgozása azon összeférhetetlenségek korlátozására, melyek a különböző előnyök nyújtásából és elfogadásából származhatnak.
i. Vállalaton belüli Megfelelőségi- és Belső Ellenőrzési Osztály létrehozása, a fentiekkel kapcsolatos ellenőrzés és jelentés, mely szemmel tartja a fenti pont végrehajtását, és azzal kapcsolatban jelentéseket tesz a Cég Igazgatótanácsának.
j. Belső könyvvizsgálati szakértő alkalmazása, biztosítva a megfelelő rendszerek és szabályok betartását, amelyekről jelentési kötelezettsége van a Cég Igazgatótanácsa felé.
k. Az ún. „four-eyes” (négy szem) elvének létrehozása a Cég tevékenységének ellenőrzésére.
6. A Cég emellett folyamatosan ellenőrzi az üzleti tevékenységeket annak érdekében, hogy megbizonyosodjon arról, hogy megfelelőek a belső ellenőrzések;
7. A Cég rendelkezik egy vállalaton belüli Megfelelőségi Osztállyal, melynek feladata a lehetséges összeférhetetlenségek felismerése és kezelése. Mindemellett ezen osztály folyamatosan frissíti a fontos belső eljárásokat, és biztosítja ezen eljárások megfelelését.

Közzététel

Amennyiben összeférhetetlenség jelentkezik és a Cég erről tudomást szerez, a Cég értesíteni fogja az adott ügyfelet, mielőtt még az adott ügyfél befektetése végrehajtásra kerülne, illetve ha a Cég úgy véli, hogy egy ilyen közzététel nem megfelelő a konfliktus kezelésére, akkor úgy is dönthet, hogy nem hajtja végre a tranzakciót, vagy azt a feladatot, mely a konfliktust okozta.

A Cég fenntartja azt a jogát, hogy Elvét és rendelkezéseit felülvizsgálja és/vagy módosítsa, amikor azt helyén valónak találja.

Amennyiben az összeférhetetlenségekkel kapcsolatban kérdései merülnének fel, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a Belső Megfelelőségi Részlegünkkel: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it